2009 október 12. | Szerző: Nighthaven

 

Október másodikán 3 hetes utazásnak vágtunk neki Indiában. Szerencsére Mindketten el tudtuk intézni, hogy a munkahelyről elszabaduljunk ilyen hosszú időre, így reményteljesen nézünk elébe az előttünk álló heteknek. A változatosság kedvéért most az égvilágon semmit nem készültem Indiából, hogy steril fejjel vehessem az adást, amit majd India küld. Így ugyebár nem lehet csalódni, csak örülni vagy tudomásul venni, itt ez van. 🙂 Azért az utazás napjának reggelén már sikerült majdnem eldurranni az agyamnak, amikor bementem a CIB-be, és három emberre éppen három ügyfél volt leosztva. Én lettem volna a negyedik. Fél óra múlva, még mindig én voltam a negyedik, holott már rég úton kellett volna lennünk a reptérre. Persze két pultnál épp számlát nyitottak, sok-sok kérdéssel. A harmadiknál meg valami nő 3 példányban töltött ki doksikat és minden második sornál kérdeznie kellett és végül felhasználta a telefonos segítséget is, csak ez nem fél perc volt, mint a vetélkedőben, hanem további 5.  Végre sorra kerültem. Erre kiderült, hogy a csaj nem tud annál a pultnál pénzügyeket intézni és a megfelelő emberkéhez közben új ügyfél érkezett és 15 percet kellett volna még várnom. Ennyi. Kijelentettem, ez azért gáz és esélye nincs, hogy én még itt negyed órát várjak így elviharzottam sok kp Euróval a tárcámban. Ezt akartam ugyanis elkerülni Indiában. Az isztanbuli gép indulása csöppet késett, két órát (valaki nagyon hátráltat az égből!). Mellesleg megjegyzendő, Törökországban pont két óránk lett volna az átszállásra. De a gépen adott kaja nagyon finom volt, a raki és a bor keverve pont elérte azt a szintet, hogy les*rom mi jön még. Isztanbulból 18:45-kor indult a csatlakozás, ehhez képest mi 19:18-kor értünk a tranzitváróba. Szerencse, hogy a második gép is török volt, így az is pont két órát késett, tehát 20:45-kor indultunk tovább. Amikor megláttuk, hogy lesz időnk, örültünk.

Csak az amszterdami gép nem késett, eddig.

 

 

Aztán amikor megláttuk, mekkora a sor, elképedtünk, beálltunk a sorba, elmentem török édességgel ismerkedni, ebben a sorrendben.

 

Az én magasságommal sem láttam a sor elejét

 

Hiszen alig láttam a sor elejét, meg az információs táblát, van még idő. Szimpatikus volt, hogy az ajándékboltokban a török édességekből ki volt pakolva csomóféle kóstoló apró tálakba. Mire visszaértem, mindenki gyorsan elszaladt vizet venni 1-2 vagy három üveg félliterest, készülve Indiára (gondolom én). Aztán mire majdnem a kapuhoz értünk, kiderült, itt bizony lesz még egy biztonsági ellenőrzés, szigorú szemű török hivatalnokokkal. Azt a vedelést, amit akkor a csapat tagjai levágtak (velem együtt) bármelyik orosznak becsületére vált volna (végülis ők is „vizecskét” isznak)…..én ahhoz képest, hogy nem vettem semmit, pótoltam a folyadékhiányom 3 üveg vízzel. Sajna ennek nyugtalan éjszaka lett a következménye, de legalább a kiszáradástól nem kellett tartanom:) Közben a kapunál elkezdtek szaporodni a turbánosok, hegyes fekete papucsokkal, mintha valami meséből léptek volna elő. Tetszett 🙂 Végül elindult a gép 250 emberrel a fedélzetén s hajnali fél hat után meg is érkeztünk. Delhi. Apám, hogy mekkora para ez a H1N1 járvány….az utazás napján 3-4 nyomtatványt is ki kellett tölteni, mert ugye addig nem volt neked tovább. Az Indira Gandhi reptéren egymást érték a hőkamerák és a szájmaszkos hazafiak, akik buzgón ellenőrizték, hogy mit hazudtál az influenzás lapokon. Mert ugye azt csak nem fogom bevallani, hogy igen, én jártam az utóbbi 2 hétben kórházban, akár csak látogatóként…..mert ha megírom, hogy 7-szer (ilyen helyeken is dolgozom), akkor várhatok az automatikusan járó újabb csatlakozásra. Hazafelé:) Miután örömmel konstatáltuk, hogy a csomagjaink is elérték a gépet, kiléptünk India szabad levegőjére. Két dolog volt, ami megcsapott. Az egyik a hajnali 27 fokos párás meleg. A másik pedig az India szag. Nekem olyan, mint amikor leölnek egy disznót és egy nagy teremben 10 ember elkezdi feldolgozni és Te ezután csatlakozol hozzájuk a beLsőséges hangulatot tovább emelve. Édeskés-büdöskés. Édeskés, mert vér, büdöskés, mert büdöskés. Persze, nincs reális esélye annak, hogy disznók szaladgáljanak az utcákon, mert ugye feltűnően sok a vega és muzulmánok is előfordulnak (kb. 15%), akik tisztátalan állatnak tartják a cocákat, tegyük hozzá, okkal. Szaladgálnak viszont tehenek. Az autópályán, szembeforgalomként, a Te sávodban. Hatalmas a lepusztultság a külvárosi részekben (is). De ezek az emberek nem tűnnek frusztráltnak, idegesnek vagy szomorúnak. Pedig aztán a mi fogalmaink szerint lenne miért. Szerencsére, nekik más kiadású az értelmező kézi szótáruk, kicsit régebbi, mint a miénk. Ahogy máshonnan szerezték be a KRESZ könyveket is. Mert ugye itt is vannak sávfelfestések, tájékozódó jellegű használatra, kizárólag európaiaknak, hogy tudják, mikor kezdjék el gyorsabban morzsolni a rózsafüzéreket. Persze van ám dudaszó. Afféle esemény előtti tabletta, nem úgy, mint nálunk, ha már megtörtént, akkor leanyázunk mindenkit. Az indiaiak index helyett is használják, de a hatékonysági mutatója olyan lehet, mintha az irányváltoztatás után dudáltál volna. Ugyanis ha dudálsz egyet, attól még ugyanúgy mehetsz háromfelé (irány jelzésének hiányában), mintha nem is dudáltál volna. De Te szóltál.

Más.

 

Épül az airport transzfer (metro) 

 

Ha történetesen valaki szidná a BKV-t vagy a MÁV-ot, akkor még nem járt itt. Menetrendek már kifüggesztve sincsenek, mert attól még nem fog hamarabb jönni. Max nyugtatgatna a tudat, hogy bármelyik percben itt lehet. Persze könnyen lehet, hogy a sofőr abban a pillanatban épp bétellevelet rágcsál valahol és nonfiguratív motívumokkal díszít egy falatnyi közeli falat. Pontosságról max annyiban beszélhetünk, ha egy-két óra múlva, pont akkor érkezik a jármű, amikor a menetrendben megjelölt x+2 járatnak kellene érkeznie. A nagy buszállomás 2 rozsdától szétmart bódéból, 3 táblacsonkból (csak az oszlop, „fej” nélkül) és négy elszántan várakozó helyi népségből áll. Turistát már csak azért sem említettem, mivel szegény párák csak akkor jönnének rá, hogy ez a hely micsoda, ha történetesen pont egy busz érkezne meg. De mire észbe kapna és odarohanna, ott már csak porfelhő és szaglószerveket kéjesen csiklandozó gázolajszag várná. Ez is India. De ha elvárások nélkül érkezel, sztoikus magatartásod megtartható. 1 hetet már szavatolni tudok.

 

Biztonság. Az mondják, ha vigyázol Magadra és nem vagy óvatlan, akkor nem érhet baj. Ezt én is elmondhatom, de azért megvan az emberben a bizonytalanságérzet, amikor mindenki megnézni, aztán jönnek kéregetni. Meg kell szokni, mást nem tehetsz. Egyszer adtunk pár kéregető gyereknek egy kiló banánt. Nagyon gyorsan kikapták a kezemből, és szétmarcangolták, mint egy prédát. Ez még rendben van, ha szegények sok kaját nem látnak. De utána még többen jöttek. Szóval egy ördögi kör, még akkor is, ha szívesen adnál a saját nyugalmad érdekében jobb, ha nem teszed, és inkább magadban, elmormolsz érte pár sort.

A biztonságra marcona rendőrök és katonák vigyáznak. Katonák a reptereken és rendőrök a városokban. Faluban nem. Persze elsőre az kicsit furcsa, amikor egy sima közlekedési rendőr (Traffic police) egy mellkasáig érő gépkarabélyon támaszkodik. Inkább ne gondolkodjunk el ezen, hogy miért 🙂

 

Nehéz az élet a katonának

 

Újabb észrevétel: egy kis biciklis-riksán sok jó, kis helyen is elfér. Nincs több hozzáfűznivaló, az Indiaiak császárok a helykihasználásban, lásd a képet (később lesz még más rakománnyal, más mozgó alkalmatosságon).

 

Sok jó, kis helyen…

 

Szerintem senkinek nem mondok újat azzal, hogy az Indiaiak rendkívül vallásosak. Itt ez még jelent valamit, nem egy kiüresedett porhüvely, mint amit mi otthon megtapasztalunk. Ez tényleg fullra töltve van spiritualitással és hittel, ahogy annak lennie kellene. Példa erre, hogy sok riksában (ahogy pár csoportbéli utazó próbálta a nevet felidézni: Riska…persze az is van itt jó sok, csak nem kerekeken gurul (még), hanem négy lábon, tekintélyes méltósággal sétál, vagy éppen kocog az út közepén, ha úgy tartja kedve) istenképeket találunk a kormány mögött, ha figyelmesek vagyunk.

Szentképek

 

Itt hajnali 4-kor az ember kirobban az ágyából, mert elkezdik a templomokban a szertartásokat. Vagy nagyon sokan vannak (még sosem tudtam felkelni) vagy sok száz wattos hangfalakra kötötték az ceremóniákat és a hangerő szabályozót csontig tekerték.

 

A második nap este véletlenül találtunk egy jótékonysági piacot, ahol ruhákat, ékszereket és még ezernyi más dolgot árultak s a bevételek egy részét támogatásra fordították. Meglepett az indiaiak leleményessége, ahogy a kukát esztétikusabb ruhába bújtatták (szó szerint).

A lá kuka

 

Este a vásárban

 

Egy hét alatt Delhiben felfedeztem a fejlődést is, épül egy új metróvonal, a gyorsforgalmi utakat újrahúzták és ha már ezt elkezdték nem végeztek félmunkát. Az új út mellett ki térkövezték a járdát, széleset, nem olyan keskenyet, mint Udaipurban (már itt vagyunk), mert ott történetesen nincsen járda. Emellett pedig az új buszmegállók krómozott acél designja csak úgy csillog, villog! Tetszetős és modern. Annyi baj van csak, hogy ez egyelőre még elenyésző része a város egészének. Ha autóval járod Delhi útjait, akkor szinte már-már megszokott dolog, hogy pár száz méterenként a fő sugárutak mellett Neked háttal álló pasikat látsz, ahogy tápoldatozzák a bokrokat. Persze nem szabvány, boltban kapható műtrágyával. Gyönyörű szobrok vannak a Nemzeti Múzeumban. Érdekessége a hindu szobrászatnak, hogy a világon sehol nem látsz ilyen nőies istenszobrokat. A hölgyek keblei majd kidurrannak a vitalitástól és úgy tűnik, mintha nem létezne számukra gravitáció. Konkréten derékszögben állnak el a testtől és a mellek egy gömb háromnegyedét is kitehetik formában. Más. Az első napokban ellátogattunk egy olyan ruhaboltba, ahol autentikus indiai ruhákat lehetett venni, mindenki jól bevásárolt. Volt ott egy öreg házaspár, ők voltak a harmónia és a nyugalom megtestesítői. Nagy benyomást tettek rám, de talán a fotón is átjön. Még olyan anyagokat is felfedezni véltem a szabóságban, mint a mi hőskori (70-80-as évek) otthonkáink nagymamák számára. Ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy India hagyományosan oroszbarát volt és mi akkor erősen a szovjet érdekszférába tartoztunk:)

Kedvenc házaspárom Indiában

 

Kavalkád

 

TestreSzabó

 

Csak beugrott egyet a boltba…

 

Tetszett az indiai gyorsétkezde sztájl. Természetesen McDonalds itt is van a hagyományosan nem romló, örökéletű kajákkal (ha eszembe jut, felteszem a videót róla), de az emberek többsége az utcán kerekes asztalokkal (a mobilitás rendkívül fontos Indiában) kiálló ad hoc szakácsoktól veszi az ételt. Magyar gyomornak az első pár alkalommal lehet, hogy hasmarsos élményt jelentene, de alapvetően forró kajákat is tálalnak, nem csak elősütött „péksüteményeket”.

India Meki

 

A gyümölcsnek itt viszont gyümölcs íze van. Egy kiló banán 20 rúpiába kerül (100 Forint), mivel itt is megterem és nem azt a kényszerérlelt gyümölcsöt eszik, amit mi otthon. Hiába néz ki ütötten, helyenként barnafoltosan, olyan kellemes az íze, mint amikor otthon kifogod a pont ideális sárgászöld kombinációt.

Elöl megy a Mehemet, utána a …

Sárga-fekete lány, sárga-fekete kockakövek

 

Komment nélkül a többi kép:

Legközelebb kicsit kevesebb kép, még kevesebb szöveg. Promise 🙂

 

 

 

2009 január 9. | Szerző: Nighthaven

 

2008 nyarán Toscanát választottuk kikapcsolódásunk helyszínéül. Július 26-án indultunk Zalából, mivel jobbnak láttuk reggel egy kis előnnyel (2.5 óra Pesttől) indulni. Szlovéniát 50-60 km erejéig érintettük csak, mivel az osztrák autópályát favorizáltuk a szlovénnal szemben. Nem volt kedvem 40 EUR-t kiadni, csak azért mert kétszer átutazunk déli szomszédunkon. 8-kor indultunk és a délutánt már Olaszországban töltöttük. Ó azok az olasz autópályák! Nagyon fincsi! Ugye Zsucim? 🙂 Az országban a sávfelfestés csak tájékoztató jellegű, szabadon levághatod a kanyarokat akár autópályán is, indexelés nélkül. Terveztük, hogy benézünk Velencébe, de látván a forgalmat kihúztuk a napirendről. Én igazán akkor érkeztem meg, amikor megláttam az első olasz sportkocsit (férfiember):

 

Egyébként az egész országban fürgén lehet haladni az autóval, csak a népszerű tengerparti városokat kell elkerülni. Miközben dél  felé tartottunk a Velencébe tartó pályaoldalon 5-6 km-en keresztül álltak a kocsik. Igen, még csak nem is haladtak. Álltak, mint a cövek, a 35 fokos melegben, amire még az aszfalt is rátett egy lapáttal. Még négy órát kellett utazunk keresztül az országon, hogy elérjük a szálláshelyünket. Annyit csengettünk érte, hogy elvártuk: ez álomnyaralás lesz. Az lett 🙂 Amikor az út az Appennineken haladt át, csak gyönyörködnöm kellett az elénk táruló látványban – időközben Zsé átvette a kormányt. A hegyek után a táj lankákká szelídült és már Firenzét is elhagytuk. Az itteni pályalehajtónál találkoztunk először az olasz körforgalom sajátosságaival. Kész rémálom 🙂 A legfőbb szabály a saját biztonságod érdekében, hogy mielőbb el kell hagyni. További jellegzetesség, hogy a népek a körforgalomban befelé (!) indexelnek, kifelé csak úgy kijönnek, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ha a körforgalom több sávos (itt általában az), akkor egyből a belső sávba kell besorolnod, akkor is, ha a körforgalom viszonylag kicsi és 10 m után ki kéne jutnod. Ha nem ezt teszed és a külső sávban haladsz (és nem akarsz kihajtani az első kijáratnál), akkor képesek a belső sávból beléd jönni, dudálni, integetni, méltatlankodni, mert ők viszont távozni akarnak.  A nyaralás végére mindez úgy tisztult le, hogy amint láttam esélyt a besorolásra, gyorsultam, ahogy tudtam, átvágtam a körforgalmon, időben kicsaptam az irányjelzőt jobbra (én használtam) és távozás után örültem az Életnek. 🙂 Fél hétkor végre megérkeztünk San Gimignanoba. Már csak a villát kellett megtalálnunk, ami kint volt a városkából, a dombok között valahol. Egy kis gps-es töketlenkedés után meg is találtuk. Hurrá! Kedves, olaszos fogadtatás, becipelték a csomagjainkat és gyönyörködhettünk a szállásunkban. Hát ez is nagyobb volt, mint a lakás. De általában így fogjuk ki a szállásokat, ami miatt azért nem szomorkodunk. Majd az apartmanról is teszek fel fotókat. Gyönyörű táj! Egyedül érkezésünkkor láttam esőfelhőket (pár csepp) és távozásunkkor (siratott az idő, hogy távozunk 🙂 ). De ha egy szivárvány fogad a nyaralásod kezdetén az csak jó ómen lehet 🙂

A Szivárvány


Az egyik szomszéd


Eső után


 A Villa fölött


Ilyen kőporos utakon jártuk az utaktól távoli vidéket vagy mentünk éppen haza


Az első este Toscanában (a fotó ugyanott készült, mint az előző, csak jobbra fordultam; az út egy mély völgy mellett futott)


San Gimignano fölött az ég 🙂

Folytatása következik…

Coming soon:)

2009 január 6. | Szerző: Nighthaven

Hamarosan itt is jelentkezem…..a helyszín: Toscana. 

Martonvásár

2008 július 10. | Szerző: Nighthaven

Úton

2008 július 3. | Szerző: Nighthaven

Szeretek utazni. A hivatásom is ilyen. Mindig az volt a vágyam, hogy olyan munkám legyen, ami ezt lehetővé teszi. Ez a folyamatosan magát író történet erről szól. Az utazásról és semmi másról. Legyen a kezdőpont az otthonom. Június utolsó előtti hétvégéjét Zalában töltöttem. Otthon. Zöld, buja, forró, tele élettel. Ahol igazán jól érzem magam. Nem a beton, szürke porszemcsékkel, aszfaltsejtekkel, száraz, élettelen hőséggel. Vittem magammal az új gépem és meglátogattam a szokásos, jól megismert helyeket, ahová már sok éve kijárok. Gondoltam felavatom az objekívet valami jóféle vaddal-virággal, napfénnyel. Már érik a vadcseresznye. De meséljenek a képek helyettem.